Technológiával segítünk tökéletessé tenni a vasárnapi kávézást ✨️

Aftercup Home

Leírni is furcsa, de már sok év eltelt azóta, hogy kezdetleges Aftercup alkalmazásunkat bemutattuk, melyet anno még a debreceni Nagytemplom előtt állva fotóztunk le az Instagramra. Azóta sokat fejlődött a dolog, sőt már több produktivitást elősegítő appot is kiadtunk Androidra melyeket mi magunk is napi szinten használunk.

Az Aftercup a kezdeti, korlátozott térből egy webes háttérbe került át, így a posztok mutatásán túl sok mindenre alkalmas lett. Van például egy brew timer benne, ami azért mégiscsak menőbb, mint egy hagyományos időzítő.

Posztjaink célja a kezdetektől fogva az volt, hogy kávés mondanivalónkat átvihessük a hétköznapi életbe. Erre a tematikára épült rá Aftercup Calendar nevű alkalmazásunk, mely a személyes naptárbejegyzéseid mellett a posztjainkat is be tudja mutatni. Igen, egy naptár, de posztokkal és sok-sok okos kiegészítő funkcióval.

Alkalmazásaink nagyszerűen működnek együtt, hiszen mostmár átjárhatóak és így segítenek a lehető legtöbbet kihozni a napodból, az életedből vagy akár csak egy vasárnapi kávézásból. ✌🏻

A bio linkünkön keresztül a webes és az Androidos felületeinket is kipróbálhatjátok ingyen, hirdetések nélkül és a legmagasabb biztonság mellett. 💁🏻‍♀️